Siker történetek

A barátnőmtől kaptam ajándékba a pénz rendező karkötőt. A családdal elhatároztuk, hogy felújítjuk karácsony előtt a házunk felső szintjén lévő szobákat. Az építőipari vállalkozó árajánlata több mint amivel eredetileg kalkuláltunk, de mivel már régóta vágytunk otthonunk  megszépülésre, ezért elfogadtuk az árat. Úgy gondoltuk más forrásból “átcsoportosítjuk” a hiányzó összeget. Ezt követő héten csoda történt!! Régi ismerősünk kifizette 2 éves tartozásának egy részét, amit eddig hiába kértünk. Így meglett a hiányzó pénz a felújításhoz, ami váratlan segítség volt, de a pénz rendezés működött. Köszönöm ezt a segítséget!

Zsuzsa

A pénz rendező karkötőt amikor megvásároltam aznap meglátogattam az öcsémet, akinek az adóbevallását segítettem elkészíteni. A régi adó papírok egy legalább 5 éves dobozban voltak össze vissza. Ez a doboz már több költözést is megélt és már többször ki akarta a testvérem dobni. Kértem, hogy nézze át a dobozt, mert ott lesz az a papír ami szükséges az adóbevalláshoz. Átnézte és talált benne 10.000,- Ft-ot. Annyira meglepődtünk, hogy lehetséges ez? Örömünkben ugráltunk és boldogunk voltunk. Egész biztos vagyok benne, hogy a karkötő segített és remélem mindig ilyen szerencsés leszek.

Bogi

Vettem egy pénz rendező karkötőt és másnap a piaci árakhoz képest jobb áron eladtam a használt autómat és másnap megvettem azt az autót amiről mindig is álmodtam. A vállalkozásom teljesen virágzásnak indult annyi megrendelésem van, hogy több kollégát kellett alkalmaznom, hogy a megbízásokat teljesíteni tudjam. Nagyon örülök, hogy megtaláltam a pénz rendező karkötőt és meleg szívvel ajánlom mindenkinek!

Dóri
Csoki boltom már egy éve üzemel és a bevétel alig fedezi a bérleti díj költséget. Mindig is szkeptikusan fogadtam azokat a dolgokat, amik nem kézzel foghatóak, persze majd egy kristályok megváltoztatják a vállalkozás bevételeit. Aztán végül meggyőztem magamat mit veszíthetek és vettem egy pénz rendező karkötőt. Már másnap az üzlet forgalma jelentős fellendülést mutatott, ezért tovább érdeklődtem a tanácsadó hölgynél, hogyan lehetne még jobban kiaknázni ezt a lehetőséget. A kristály tanácsadás alkalmával átbeszéltük mik az üzleti célok és kaptam az üzletbe is programozott kristályokat és vártam mi fog történni? Napokon belül folyamatosan jöttek a vásárlók és megtelt az üzlet élettel.  Az emberek mosolyogtak, boldogok, vidámak voltak. A galérián fogyasztották a finom kávékat és utána vásároltak a különleges csokikból. Az üzleti sikerekből bátorságot merítettem és több kiállításon és rendezvényen is megjelenek még az idén, ahol bemutatkozik a csoki boltom és a közel jövőben tervezek megnyitni egy másik üzletet is. Hihetetlenül nagy csodának tartom ami velem történt és csak hálás köszönetet tudok mondani ezért a páratlan lehetőségért!

Évi
Megszűnt  a munkahelyem és nem találtam másikat, ezért úgy döntöttem, hogy eladom a lakásomat, mert a hiteleimet már nem tudtam fizetni. Közel 10 hónap eltelt és nem sikerült eladni az ingatlant. Már teljesen el voltam keseredve, amikor egy ismerősöm felhívta a figyelmemet a programozott kristályokra. Úgy gondoltam, hogy kipróbálom, mert a helyzetem kilátástalan volt és rajtam már csak a csoda segíthetett. Vásároltam egy karkötőt és a nap szinte minden órájában viseltem. 2 hét múlva érkezett egy vevő akivel sikerült megállapodnom és eladtam a lakásomat a piaci árakhoz képest elég jó áron. Az adásvétel zökkenőmentes volt, a hiteleket vissza tudtam időben fizetni és rövid időn belül találtam jó lakást, ahova el tudtam költözni. A vételárból fennmaradt pénzből saját vállalkozást indítottam, amit nagyon élvezek. Folyamatosan bővül az ügyfélköröm és újabb és újabb lehetőségek, ajánlatok találnak meg. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a programozott kristály terméket, nekem teljesen megváltoztatta az életemet és amikor a legnagyobb szükségem volt rá, akkor segített!

Kriszti
Vállalkozásom elindításához kölcsönre volt szükségem. A banki feltételek nagyon szigorúak, ezért bizonytalan voltam, hogy a hitelbírálat milyen eredményt fog hozni. A barátnőmtől kaptam ezt a pénz rendező karkötőt ajándékba a banki hitelkérelem elindítása előtt 2 nappal. A bankban gyorsított eljárással aznap elbírálták a kérelmemet, ami pozitív lett és olyan kedvező feltételekkel kaptam meg a hitelt, amit alig hittem el, sőt még aznap folyósították a számlámra pénzt. Majd kiugrottam a bőrömből örömömben, mert ez a pénz megalapozta a vállalkozás beindítását és tudom, hogy még sok munka vár rám, hogy fellendítsem az üzletet, de egész biztos vagyok benne, hogy a kristályok tovább fognak segíteni a pénzügyi sikerek elérésében. Köszönöm

Erika